Chapter III.

Chapter III.

Bloody Mary

Nem döbbentem meg. Mintha tudtam volna előre; mintha már láttam volna homályosan. És elismerem, Christian jól néz ki, de engem taszított amiatt a megfoghatatlan, homályos álom miatt. Viszont a lányok arckifejezése nem hagyott nyugodni.

- Miért kéne, hogy ez problémát okozzon nekem? – ráztam meg a fejem.

- Hát… - vonta meg a vállát Nina –… ezt már Niconak is mondtam, de meglepett, hogy nem veled jött össze; mert azt hittem, hogy rád hajt.

Nico minden rezdülésemet figyelte, de én csak elmosolyodtam.

- Á, értem. Én soha nem jönnék össze Chiristian-nel. És Nico, nagyon örülök, hogy boldog vagy vele.

Nico kifújta az eddig bent tartott levegőt. Hogy gondolhatták egy percig is, hogy egy fiú a barátságunk útjába áll… Furcsa. De nem volt időm mélyebbre süllyedni a kérdésben, mert Nina előkapott egy füzetet. A tervező füzetét.

- Oké. – mondta mosolyogva – Most, hogy túljutottunk a lökött fiú-problémákon, a következő napirendi pont a szülinapunk.

Tudtam, hogy ez lesz. És örültem neki, hogy most nem én hoztam fel, ugyanis mind az öten egy hónapon belül születtünk, igaz, Brandon egy évvel korábban; én pedig igazából egy hónappal korábban, de ez utóbbit senki sem tudta a nevelő szüleimen kívül. Így amióta csak ismerjük egymást, együtt ünnepeljük a születésnapjainkat. És most, hogy elérkezett a bűvös 21-es, végképp együtt akartunk ünnepelni. Brandon persze csak nevetett rajtunk, mert ő más öregnek tartotta magát a 22 évével egy habos-babos szülinapi zsúrra.

- A ház szabad lesz. – mondta Nico halkan, majd hozzátette: - De nem hiszem, hogy bármelyikünk egy házibulit szeretne.

- Hát, a fiúk a Bones-ban tartanák – mondta Nina

- Ne! Ott semmiképp! Az annyira züllött hely! – rázta meg fejét Nico.

Elmosolyodtam. Már nyoma sem volt annak a feszült légkörnek. A lányok folytatták a civakodást.

- És mégis hova akarsz menni? – kérdezte Nico ingerülten, mert Nina nem fogadta el a legutóbbi tippjét.

- Háát – merengett Nina – Ott van a Cosmo! – mondta, majd hangosan felvihogott.

- Nee! – visított a röhögéstől Nico – az olyan cicababás!

- Ez teljesen igaz – nevettem együtt velük. – de Bones valóban lezüllött az elmúlt időben, de nincs semmi vész! Hallottam egy zseniális helyről a belvárosban. Bloody Mary-nek hívják.

- Mi? – kérdezték egyszerre.

- Azért nem voltam annyira passzív az elmúlt héten – mosolyogtam, majd kihúztam magam és a kezembe kaptam a laptopom és beírtam a Bloody Mary szót. Amíg a betöltésre vártam felpillantottam a lányokra. Ők szavak nélkül kommunikáltak, de nem örömükben. Éreztem, hogy megfagy körülöttem a levegő. Inkább visszanéztem a keresésre, mint aki nem vett észre semmit. De ott sem jártam sikerrel. Semmi Bloody Mary nevű szórakozóhelyet nem dobott ki. Idegesen prüszköltem egyet.

- Cassie, jól vagy? – nézett rám furcsán Nina.

- Persze, csak nem tudom, hogy miért nem találom. Pedig biztos, hogy hallottam már róla.

- Aha, persze. – vigyorgott rám Nico. – Nem lehet, hogy…

- Nem – kardoskodtam – biztosan itt lesz valahol!

- Na jó – mondta Nina és valami furcsát éreztem a „Na” szóban. – Hú, már ennyi az idő? Nekem mennem kell.

- Nekem is. – tette hozzá Nico sietve.

- Jó, köszi, hogy eljöttetek – kényszeredetten elmosolyodtam, mert nem bírtam legyőzni a lányok viselkedéséből fakadó ellenérzésemet. Miért siettek annyira?

Mi van a dolgok mögött? Miért nem vették észre azokat a csontokat? Miért nem kell kivenni? Miért álmodok ilyen borzalmasokat? Miért nincs nálam a nyakláncom? Mit akar Christian… Emlegetett szamár. Amit eszembe jutott a Christian kérdéskör, azonnal megjelent egy chat-ablak.

Christian üzenete:

Szia!

Cassie üzenete:

Szia!

Megvontam a vállam. A lényem egy része nagyon nem vágyott erre a beszélgetésre. A másik részem viszont válaszokat akart.

Cassie üzenete:

Hát te?

Christian üzenete:

Háát  één? J Csak láttam, hogy fent vagy, aztán gondoltam megkérdezem, hogy vagy.

Cassie üzenete:

J Aha. Köszi, egész jól. Amúgy jó is, hogy rám írtál.

Christian üzenete:

Tudtam én és mégis miért? ;)

Áhh, nevetséges, ahogy próbál flörtölni.

Cassie üzenete:

Mert van nálad valami, ami az enyém.

Christian üzenete:

A szíved??? :P

Nem hittem a szememnek.

Cassie üzenete:

Ok, Christian , állj le!

Christian üzenete:

Miért?

Ez komolyan nem normális.

Cassie üzenete:

1: Nem jössz be; 2: ha be is jönnél, tudtommal a barátnőm pasija vagy!

Christian üzenete:

Mii????

2 percig csak bámultam a képernyőt és komolyan elgondolkodtam azon, hogy Nico-ék csak átvágtak. Aztán bevillant egy újabb üzenet.

Christian üzenete:

- Csak vicceltem, Cassie! :D

Megnyugodtam.

Christian üzenete:

Na jó, átvigyem holnap a nyakláncodat?

Cassie üzenete:

Kössz, nem kell, hogy átgyere!

Christian üzenete:

Cassie…

Cassie üzenete:

NEM! Christian, értsd meg, köztünk nem lehet semmi!

Christian üzenete:

Ne sebezd meg a szívem!

Újabb fél percet töltöttem azzal, hogy ne csak pislogjak magam elé. A hideg kirázott. Mi ütött belé?

Cassie üzenete:

Magadnál vagy?

Christian üzenete:

Vicceltem.

Cassie üzenete:

Jó, bocs, nekem nem tűnt annak. Tudod, arra találták fel a smiley-kat!

Christian üzenete:

Désolé, mademoiselle. Holnap déltájt átviszem az ékszert.

Most meg francia! Ez a beszélgetés kezd egyre jobb lenni!

Cassie üzenete:

Felesleges jönnöd, úgysem jutsz be!

Christian üzenete:

Szerintem igen :D

Na, itt telt be a pohár. Elköszönés nélkül leléptem. Christian nagyon felidegesített. Szerencsére volt, ami elterelte róla a figyelmemet, mert Patt pár perccel később mosolyogva lépett be egy halk kopogás után a szobámba.

- Hoztam egy kis meglepetést! – mosolygott tovább.

Értetlenül meredtem rá, mire előhúzta a háta mögül egy könyvet. Elmosolyodtam. Patt rendszerint mindig felvidított. Az ágyamhoz lépett és letette a könyvet.

- Annyi idős voltam, mint most te, amikor ezzel a gyönyörű történettel megismerkedtem. Akkor reménytelenül romantikus voltam és a főszereplő helyébe képzeltem magam. Később mindig ez a könyv segített engem a továbbhaladásra az életben és nem egyszer elgondolkoztatott.

Mosolyogtam. Felkaptam és kinyitottam. Összerezzentem.

- Nem éppen szerelmes irodalom – szólaltam meg halkan, amikor megláttam a halálfejet a belső borítón.

- Azt senki sem mondta. – vonta meg vállát Patt, majd még mindig mosolyogva kilibbent az ajtón.

Aznap éjjel nem aludtam. Az elsőtől az utolsó betűig kiolvastam a regényt. Elvarázsolódtam. Igaza volt Pattnek. Egy pillanat alatt sikerült azonosulnom főhősnővel. Szeretni valakit, miközben minket is szeret valaki más. Hihetetlen. Őrlődni két ember között. Vagy csak két érzés között.

Másnap utánanéztem az egész regénynek, meg a filmeknek és a zenének. Még kétszer olvastam végig a könyvet, amíg otthon voltam és a filmet is megnéztem. Zseniális. El is feledtette velem azt a tényt, hogy iskolába kell mennem. De sajnos kellett. Matt bevitt hétfő reggel, 10-re, mert az edzéseket ki kellett hagynom ebben a hónapban. Az első órám európai történelem volt. Megszoktam, hogy ilyenkor egyik barátom nincs velem, mert ezt az órát csak én vettem fel. Beléptem a terembe és fölbe gyökerezett a lában. Christian ült a helyemen. Az ÉN helyemen! Újfent. Mintha be akarna állni a helyemre! Úgy érzem, ki akar lökni az életemből! Ha lány lenne, elkönyvelhetném féltékenységnek – bár nem tudom, mire, de ő egy fiú! Miért van szüksége az életemre? Mert ő is árvaként nőtt föl? Mert lehet, hogy neki nem volt családja? Vagy van emögött valami mélyebb dolog, csak nem jövök rá? Megráztam a fejem és a padomhoz léptem. Megköszörültem a torkomat, mire felpillantott egy vaskos könyvből. Amint meglátott, elmosolyodott és becsapta a könyvet. Meghűlt az ereimben a vér. Az operaház fantomját olvasta. Miért pont ezt?

Tettem föl a sokadik kérdést magamnak.

- Jól vagy? – kérdezte óvatosan és lágyan.

- I-igen – makogtam és nagy levegőt vettem, hogy újra kemény tudjak vele lenni. – Csak megint a helyemen ülsz – és azt olvasod, amit én, tettem hozzá magamban.

- Tudom – mondta kurtán.

- És nem gondolod, hogy… - kezdtem, de közbevágott

- Fel kéne állnom és elsétálni? – éreztem valami tüzet a hangjában – Nem –jelentette ki határozottan, de nem dühösen. – Hajlandó vagyok arrább ülni eggyel, de nem megyek el innen, érted?

Értettem a burkolt célzás és eszembe jutott egy korábbi kérdésem. „Miért kell neki az életem?”

- Értem – bólintottam és amint felállt a helyemről, leültem.

Egy órán nem tudtam odafigyelni. Csak a mondataira és a tetteire gondoltam. Egyik pillanatban kedves és túlmegy minden flört határon, a következő pillanatban pedig egy pokróc, aki fenyegetőzik. Kikészít. És bevallom, kicsit sérti a hiúságomat hogy ilyen gyorsan talált helyettem valaki mást. Nem mintha együtt lettünk volna; de aznap, amikor megismertem, én is azt hittem, rám hajt és ez a hirtelen fordulat kicsit furcsa volt. És a múltkori chatbeszélgetés is furcsa volt. Miért kezdett ki velem, amikor barátnője van? Azt mondta, hogy csak viccelt, de egy hang bennem azt súgta, hogy komolyan beszélt.

Amikor kicsöngettek, azonnal felpattantam és kivágtattam az ajtón. Nem figyeltem rá, csak elindultam a folyósón. Minél előbb el akartam érni a közös padunkat az aulában. Beraktam a fülembe a lejátszómat és majdnem leléptem a legfölső lépcsőfokról, amikor valaki hirtelen megragadott hátulról és berántott a kereszt folyósóra.

- Mi a… - kezdtem, ám abban a pillanatban egy gördeszkás fiú szállt el pont ott, ahol az előbb még sétáltam. Még fel sem ocsúdtam, amikor a megmentőm a fülembe suttogott.

- Az adósom van. Többszörösen is. – Christian hangja visszhangzott a fülemben, de volt benne valami karcosság.

Elengedett. Megráztam a fejem és megfordultam. Ő azonban már pár méterrel arrább folytatta útját a folyósón. Most végleg betelt a pohár. Utána kiáltottam.

- Mit akarsz tőlem? Miért akarod elvenni a barátaimat? – nagyon dühös voltam, de mivel rájöttem, hogy a dühöm csak az ő malmára hajtja a vizet, taktikát váltottam. – Vagy tudod, mit? Vedd el őket! Csak add vissza a láncom!

Ekkor megállt és félig felém fordult.

- Az már megtörtént. Bár jobb lenne, ha nem hordanád többé. Egyrészt úgysem igazgyöngy, másrészt meg veszélyes is lehet. – mondta egy levegőre és elandalgott.

Automatikusan a nyakamhoz kaptam. A gyöngyöm ott lógott, mint ahol régen. Fintorogtam és újabb kérdésekkel toldottam meg a listát. Miért mondta, hogy veszélyes és mi ez a „Többszöröse adósom vagy” mondat? Ez így nem tiszta. Bármennyire is ódzkodtam tőle, de beszélnem kellett vele. De hogy oldjam meg, hogy Nico ne legyen ott? Hát, jó kis galibába keveredtem. Egy terven gondolkozva indultam a bandához, közben újabb kérdések merültek fel bennem. Hogyan ért oda előbb, mint én? Honnan tudta, hogy nemsokára arra jön egy deszkás? Leértem a lépcső aljára és egy furcsa beszélgetésnek lettem fültanúja.

- Nem tudom, hogy mi történt. Én csak szimplán gurultam. Aztán egyszerre begyorsult a deszkám.

- Jesszusom. Biztos megcsúsztál valamin.

- Nem! Nézd meg! Nincs ott semmi!

Tovább haladtam. Ez a lány és a fiú a deszkás srác és egy barátnője volt. Az a deszkás srác, aki majdnem elütött. Olyat már hallottam, hogy megbokrosodik egy ló, mint amikor kicsi voltam. Na de egy GÖRDESZKA? Ez furcsa. Leértem a többiekhez. Nico nem volt sehol. Szuper. Brandonék megint egymással voltak elfoglalva, én pedig annyira elbambultam, hogy szinte észre sem vettem Chad kérdését.

- Cassie? – lengette meg előttem a kezét.

Megráztam a fejem. Azonnal átváltottam a kedves funkciómba.

- Bocsi, mondtál valamit? – kérdeztem kicsit kimért, de kellemes hangszínben, hiszen nem Chadre voltam mérges, hanem Christianre.

Bólintott.

- Szóval, csak annyit kérdeztem, hogy eljönnél velem az Őszi Bálba?

- Természetesen – mosolyodtam el, mert igazából ez csak egy udvariaskodó kérdés volt. Évek óta Chad volt az állandó partnerem. De én soha nem gondoltam továbblépésre. Pont jó volt így minden, nem akartam semmit elrontani. Nekem. Nina azonban egyszer elmesélte, hogy Chad kiskorunkban igenis fülig szerelmes volt belém. Ez nagyon imponáló volt, de Nina bejelentése után egy ideig kínosan éreztem magam Chad társaságában. Aztán az is elmúlt. Csak barátok voltunk, bár kicsit néha a bátyámként tekintettem rá. Nina hirtelen megszólalt mellettem.

- Cassie, te honnan kölcsönzöd a ruhádat?

- Fogalmam sincs –vallottam be, mert elfeledkeztem az egész Báli forgatagról. Csak Christian becserkészése volt a fejemben. Meg is villant a fejemben egy terv, amikor megjelentek kéz a kézben Nicoval.

Áu. Még mindig nem jöttem rá, hogy az álmomon és a viselkedésén kívül mi irritál Christianben. Amikor a párocska odaért hozzánk, Christian óvatosan rám kacsintott. De ez nem egy egyszerű, vicces kacsintás volt. Ez egy komoly, sőt figyelmeztető kacsintás volt. Kicsit félelemmel töltött el. Leültek mellénk és miután sutyorogtak egy kicsit felénk fordultak. Nico mosolyogva szólalt meg.

- Christiannak van egy nagyszerű híre!

Az említett bólintott, majd belekezdett.

- Mint hallottam, lassan itt a születésnapotok. Szerintem a legjobb hely a partyra a Bloody Mary lenne! – vigyorgott rám Christian

Azt hittem, rosszul hallok. Bloody Mary? Hiszen én is ezt a helyet mondtam. Ninának miért nem esik le? Muszáj volt tennem valamit.

- Igen, én is hallottam róla. De nem is tudom. Csak nemrég nyílt, nem? – kérdeztem, hátha Nina vagy Nico rádöbben, hogy ezt a helyet említettem én is a múlthéten. A lányok nem reagáltak. Christian furcsán méregetett. Nem tudtam mire vélni a viselkedését, nem mintha a korábbiakat sikerült volna.

- Szerintem, ha Christian azt mondja, hogy jó, akkor jó! – mondta Brandon és ő is furcsán méregetett. Úgy éreztem magam, mint egy rossz álomban. Legszívesebben lefutottam volna, mert Christian már sikeresen ellenem hangolta a barátaimat. Aztán Chad megszólalt.

- Szerintem ne jelentsük ki, hogy ott tartjuk a partyt. Nézzük meg mi is délután. – kicsit megnyugodtam, miután befejezte, bár ez az érzés nem tartott sokáig.

- De ma edzés van! – nyöszörgött Nina

Az agyamban egy ötlet villant át.

- Majd én megnézem - ajánlottam fel, mire mind bólintottak.

- Rendben – mosolygott rám Chad. Jó érzés volt tudni, hogy ő még mindig mellettem áll.

        Így délután nekiindultam. Seperc alatt megtaláltam a helyet, bár elé sötétnek tűnt. Kételkedve nyitottam be a megadott címen lévő westernkocsmára emlékeztető bárba. De nem csak kintről volt olyan. Mintha egy pszihopata countyklubjába léptem volna. Nem lógtak ugyan kitömött állatok a falakon, de elég kevés fény volt és az ablakok is vastag üvegből készültek, így a természetes fény sem igazán jutott be. Az asztalok elszórva voltak, a fal mentén viszont tömött boxok sorakoztak. Azonban mind olyan hideg fémszínű volt, olyan embertelen, távolságtartó. A pult körül úgy 5-6 ember ült, szerencsére nem a részeges fajtából. A bár külseje ellenére a pultos bizalomgerjesztő volt. Mikor elmagyaráztam neki, hogy miért is vagyok itt, mosolyogva bemutatkozott - Margaretnek hívták - és levezetett a bár pincehelységébe. Ott kisebb mesébe kezdett. Eredetileg a bár valóban egy contry klub volt, amit átalakított, de úgy gondolta, tisztelinie kell a múltat annyival, hogy megtart pár külső jegyet. Mikor jobban körülnéztem, alig hittem a szememnek. Mintha egy földalatti mennyországba csöppentem volna. Egy hosszú tánctérből állt az egész terem. Az egyik oldalt a fal mentén hosszú pult állt, olyan, mint a fenti; Míg a másik oldalon bárszékek volt felsorakoztatva a pihenésre vágyó embereknek. A terem végében egy emelvényen mindenféle dj felszerelések voltak, a színpad felett pedig poszterek lógtak a 70-es évek zenei stílusától napjaink kedvenceiig. Két oldalt pedig hatalmas tükrök voltak, amelyek a plafonon egy hatalmas discogömbe futottak össze. A világítás itt sem volt valami erős, csak pár vicces felirat neonja villogott hangulatvilágításként. Azonnal igent mondtam. A hely ugyanis nagyon megfelelő volt a partynkra. Kicsit túl szép is volt. Amikor visszaértünk az utcaszintre, valami szöget ütött a fejembe.

- És az emeleten mi van? – kérdeztem Margaretet.

- Ott elég csendes és meghitt minden, – mosolyodott el kacéran - de hasonló bokszok vannak, mint itt. És ott nincs élőzene, csak pár hangszóró. Igazából a romantikára vágyóknak van fenntartva, meg az olyanoknak, akik el akarnak kicsit vonulni a tömegből.

Elfintorodtam. Szuper. Nináéknak meg lesz az esti programjuk.

- Megkínálhatlak egy koktéllal? – kérdezte kedvesen Margaret. – Addig keresek még pár prospektust, hogy elvihesd a barátaidnak.

Nem tudtam nekem mondani, így egy kisebb sóhaj kíséretében lezöttyentem egy bárszékre. Beleszippantottam az addigra elém rakott koktél szívószálába és körbenéztem még egyszer a bárban. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy a bárpult végén Christian jelent meg. Ő is megpillantott, egy pillanatra összeért a pillantásunk, mire ő elmosolyodott és felém indult. Hangosan fújtam ki a levegőt. Úgy kellett nekem egy újabb beszélgetés Christiannal, mint púp a hátamra. Vigyorogva ült le a mellettem lévő bárszékre, kicsit közelebb csúszva felém.

- Hát te? – kérdezte, mélyet szippantva az italából.

- Tudod, – kezdtem gúnyosan – megbeszéltük, hogy jövök megnézni a helyet a szülinapi partynkhoz.

- Jaa… – mondta elhúzva az „a” betűt – Valami rémlik – mondta, és elmosolyodott – Ééés, hogy tetszik? – ezúttal az „é”-ket húzta el.

- Szerintem megfelel, de tudod én már korábban rátaláltam erre a helyre.

- Hogyhogy? – kérdezte és felhúzta a szemöldökét, mintha tényleg érdekelné.

- Valamelyik nap olvastam róla asszem. – Vágtam rá. Valójában fogalmam nem volt, hogy honnan emlékszem rá. Csak az eszembe jutott, amikor a lányokkal beszéltünk.

- Aha – mondta lazán – még jó, hogy én is hallottam róla – vonta meg a vállát.

Kezdett megint ingerelni a lazasága és dolgokhoz való nemtörődöm hozzáállása. Sóhajtottam, majd a táskám után nyúltam, jelezvén, hogy indulok, mire megszólalt:

- Nincs kedved megnézni az emeletet?

„Na, még mit nem!”- gondoltam magamban, de végül csak egy finomított verzióval válaszoltam:

- Nem, köszi, Margaret már elmondta, hogy mi van fent. Semmi kedvem nincs most arra gondolni.

Bólintott.

- Jó – vonta meg a vállát ismét – egyszer majd csak összejön! – mondta és kaján félmosolyt villantott.

Kezdett betelni a képzeletbeli poharam.

- Igen, abban az esetben, ha a legjobb barátnőm már nem a csajod és te vagy az utolsó ember ezen a bolygón.

- Aha, értem – mondta újfent nemtörődöm stílusban, majd hozzátette: - Akkor arra nem kell sokat várni. – Megint mosolygott és közelebb húzódott hozzám, mire felemeltem a kezem és megpróbáltam ellökni magamtól. Közben megragadtam a táskámat és leszálltam a bárszékről.

- Ha most megbocsátasz,- mondtam színtelenül – mennem kell.

Hangosan fújta ki a levegőt, egy tized másodpercig még engem tanulmányozott, majd egy picit hátrébblépett. Én elfordultam tőle a bejárat irányába, de még utánam szólt, mire megálltam az ajtóban.

- Hazavigyelek? Kint áll a kocsim!

Visszafordultam felé és ugyanolyan hangtalanul, mint az előbb; belekezdtem:

- Köszi, nem kell – majd összeszűkült szemmel folytattam: - És ne is számíts arra, hogy valaha is beengedlek!

A végén szinte már sziszegtem és amilyen gyorsan csak tudtam kiléptem a bárból. Amint a hideg levegő megcsapta az arcomat kicsit lenyugodtam, de belém fagyott a szusz, amikor megpillantottam a bár előtt egy Mustangot. Olyan fekete volt, mint a gazdája szíve és lelke. Undorodva fújtam egyet, majd a fejemet magasra emelve elsétáltam mellette.

Otthon ledőltem. Teljesen lefárasztott az a pár kilométer gyaloglás, mert lekéstem a buszt hazafelé. Pár perc fekvés után álomba szenderültem. Megint rémálmom volt, ami nagyon is valóságosnak tűnt, bár a valószerűségét megkérdőjeleztem volna. A szülinapi partynkon voltunk a Bloody Maryben és minden jól ment, amikor Nico odajött hozzám és azt mondta, hogy szálljak le Chrisről. Azonban nem a megszokott stílusában adta elő, hanem mintha robot lett volna, majd elájult, olyan hirtelen, mint én a múltkor a suliban. Ez még nem lett volna probléma, de amikor elkaptam, valamitől nedves lett a kezem és amikor megnéztem, láttam, hogy vér van rajta. Nagyon sok vér. Megijedtem, de nem kezdtem sikítani, azonban így sem tudom, hogy hogyan végződött a történet, mert felriadtam. Még elég korán volt, így lementem vacsorázni. Az este többi része eseménytelenül telt. Matt hazajött, de el is tűnt a dolgozószobájában, mert valami prezentációra készült, Patt pedig a kert hátsó részében lévő művész sarkában alkotott valami festményt az egyik barátnője esküvőjére. Még vacsora után megnéztem a képet és nagyon szép lett. Az estével ellentétben az éjszaka megint mozgalmasra sikerült. Nem fizikailag, szellemileg. Újra álmodtam. Egy férfi arca derengett fel, akit már ismertem valahonnan, de akkor még nem jöttem rá, honnan is. Megszólított.

„Keress meg, keress meg Cassandra” – mondta, majd folytatta: „Meg kell tudnod dolgokat. Sok dolgot. Siess. Én még várok rád, de siess!” A férfi arca ugyanolyan hirtelen tűnt el, mint ahogy előjött. Aztán valami más vette át a helyét. Christian arca jelent meg előttem. Jobban mondva kétszer is, egymás mellett. Az egyik arc undorítóan vigyorgott rám, a másik kedvesen mosolygott. Az undorító arc kivillantotta fogait. A két metszőfoga sokkal nagyobb volt a többinél és a szeme is furcsán fekete lett. A kedvesen mosolygó arc mozdulatlan maradt, de távolodni kezdett, a másik meg közeledni. Egyre nagyobbra nyitotta a száját és akkor rádöbbentem, hogy mit is akar, de csak elhaló hangon annyit nyögtem, hogy „Vámpír!” Ebben a pillanatban az arca még jobban eltorzult és rám támadt.

Felültem az ágyon. Ziháltam. Borzalmas volt! Pláne, hogy egy pillanat alatt elfelejtettem, hogy mit álmodtam, csak a félelem érzése maradt meg. Az órám 5:30-at mutatott. Nem akartam visszafeküdni, mert nem kívántam még egyszer ilyet érezni. A félelem helyét azonban átvette a kíváncsiság, ahogy eszembe jutott az első álomban szereplő férfi arca. Annyira emlékeztetett valakire.

Csak a reggeli készülődés során jöttem rá, hogy ki ő. Épp sminkeltem és akkor hasított belém a felismerés. Nem ő hasonlított valakire, hanem én hasonlítottam őrá. Döbbentem álltam a tükör előtt, majd pillanatokkal később már tervet kovácsoltam. Ma ellátogatok életem első pár hónapjának színterére. Az árvaházba.